Helena Silence: Enigma

Helena Silence: Enigma

Fülszöveg: Lena nem tudja, de rendkívüli képességgel rendelkezik: ő egy érző. Ha megérint valamit, zavaros képeket lát, furcsa álmok lepik meg, és megsúgnak múltat, jelent, jövőt. De nem hallgat az ösztöneire, így a szülei meghalnak.

Túl lehet élni, ha a szeretteid miattad nincsenek?

Lena sosem látott nagybátyjához költözik, miközben fuldoklik a bűntudattól. Mélyen magába zárja a fájdalmat, amely fokozatosan felemészti. Megtagadja magától az érintés melegét is, nehogy még több emberbe belelásson, és az őrületbe sodródjon, mint néhány őse.

Csakhogy jön egy különös fiú. És egy még különösebb nagybáty.

Lena ráébred, hogy rokona házában menedékre lel, és arra is, hogy a képessége nem átok, hanem áldás.

De mit érez Alex iránt? A fiú folyton felkavarja, hol dühíti, hol vágyakozik utána. Lena nem tud mit kezdeni ezzel a kapcsolattal.

Csakhogy történik valami: egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit…

Kiadó: Könyvmolyképző (mi más lenne?)

Kiadás éve: 2012                              

Oldalszám: túl sok 358

Molyos értékelés: 91% (hogyan???????)

Értékelésem:

Előre szólok, hogy ez a kritika hihetetlenül hosszú, és még annál is gonoszabb. Szóval, ha valaki nem bírja az ilyesmit, vagy érzelmi szálak fűzik akár a könyvhöz, akár az íróhoz, akkor a saját érdekében ne folytassa. Én őszinte, szókimondó kritikus vagyok, így hát ha tetszik valami, azt kerek perec leírom, ha pedig nem tetszik, akkor még nagyobb lelkesedéssel írom le.

Én szóltam.

Olyan sokat vártam ettől a könyvtől, de ennél nagyobbat nem is csalódhattam volna. Kész kínszenvedés volt, máig sem tudom, hogy sikerült elolvasni a könyvtári kölcsönzési idő alatt. Díjat érdemelnék érte.

Már nagyon régóta terveztem elolvasni, akárhányszor megláttam, mindig megcsodáltam a gyönyörű borítót, és újra elolvastam a tartalmát. De mondják, hogy ne a borító alapján ítélj meg egy könyvet, és most egyet is értek ezzel.

Az alapötlet Lena képességével rendkívül izgalmas, olyan sok mindent lehetett volna kihozni belőle! De ez sajnos elmaradt.

Kezdjük ott, hogy már a tartalomleírás első mondata is hazugság. „Lena nem is tudja, de különleges képességekkel rendelkezik…”. Ööööh, de, tudja, már egészen kicsi kora óta tudja. Vagy egész eddig abban a hitben élt, hogy totál normális, hogy látja az emberek érzelmeit, amikor hozzájuk ér? Bár ezen se lepődnék meg, amilyen együgyű a lány.

Az írónő amúgy egészen jó stílusban és szépen ír, de ez semmit nem nyom a latba, ha a történet semmilyen. Egy klisékkel telezsúfolt, szappanoperákra erősen hajazó tiniregény, tipikusan olyan, mint amiket a tizen-egypár éves lányok írnak blogokon, csak hogy kiélhessék a vágyálmaikat. Elég sokszor használom ezt a hasonlatot, de sajnos oly’ sokszor igaz. Régen elég sok ilyen blogot olvastam, tudom, miről beszélek.

Az alapsztori az, hogy Lena elutazik a nagybátyjához, Victorhoz, miután meghaltak a szülei, és saját magát hibáztatja emiatt, mert megálmodta a halálukat. Eddig a pontig még érdekes is lett volna a történet, csak hát, mint mondtam, rosszul lett megvalósítva, így már a tizedik oldal tájékán le is mondtam arról, hogy én ezt élvezni fogom.

A könyv nagyjából első felében amúgy semmi nem történik. Lena gyászol, nyavalyog, szenved. Felszáll a repülőre, ahol mit ad Isten, összeismerkedik egy lánnyal, akivel varázsütésre életre szóló öribarik lesznek. Amúgy egy bizonytalan, gyászoló lányról van szó, aki nem bízik még senkiben az új helyen… csak a legelső idegenben, akivel összehozza a balsors. Ja, és azt se hagyjuk ki, hogy amint képbe kerül Zoe, Lena hirtelen elfelejti az összes régi barátját, és máris nem hiányoznak neki. Hát nem ilyen barátról álmodik mindenki?  Hát nem. Ja, és sokszor mintha a halott szüleiről is megfeledkezne a csaj.

Szóval, Lena megérkezik a nagybátyja tanyájára, és innentől kezdve nem történik gyakorlatilag semmi. A könyv folytatja a tipikus sémát: a lány beköltözik egy hatalmas házba a kőgazdag nagybácsihoz, mindenhol fényűző autók, a szomszéd srác éppen annyira szexi, mint a mennyire seggfej, gazdagok vagyunk, s semmit nem várnak el tőlünk mindezért cserébe. Röviden: minden tökéletes. Egyszer az életben látnám azt, hogy tényleg elvárnak valami viszonzást a főszereplőtől… De hát Lenát sajnálni kell, mert ő az áldozat, nem tehet semmiről, meg amúgyis ő a főszereplő, kussolj és ne kérdőjelezd meg az ilyen dolgokat!

A fülszövegben fontos fő cselekményszálként utalnak arra, amikor Lena meghallja egy kisfiú kiáltását az erdőben, és rohan megmenteni, de elárulom: nem az. Ezt az eseményt, és szinte minden ebből adódó problémát néhány fejezet leforgása alatt szépen elrendeznek, csak a gyermekrablóval való végső elszámolást húzták tovább, de még ez sem teszi izgalmassá a történetet. Itt igazából az az egyetlen érdekes (nevetséges) dolog, hogy Lena a legelső alkalommal megtalálja a helyes utat oda-vissza egy olyan erdőben, ahol még életében nem járt. Ja, mindezt persze éjjel, sötétben.

Erősen olyan érzésem volt olvasás közben, mintha az írónő (fura „Silence”-ként utalni rá, ezért maradok az „írónőnél”. Álnév választásból egyes, leülhet.) az első osztályos angol szókincset használta volna fel a vezetéknevek kitalálásánál. Wall, Tree, Card, ezeket a szavakat mind megtalálhatjuk egy kezdő angolkönyv legelején. Legalább annyi lenne az írónőben, hogy ha már nem tud angolul, meg nem ismeri az amerikai neveket, akkor legalább nézzen kicsit utána a dolgoknak. De ez elvett volna körülbelül kettő percet az életéből, biztos nem érte meg neki, mert sietett, hogy minél hamarabb kiadja ezt a borzalmat.

Arról már nem is beszélve, hogy a házon lévő feliratot látva az egyik (kiemelem!) ANGOL ANYANYELVŰ AMERIKAI megkérdezi a másik ANGOL ANYANYELVŰ AMERIKAIT, hogy „Mit jelent az Enigma?”, és egyikük sem tudja a választ. Hát, erre tényleg no comment…

"Leszállópályán álló kisrepülőgép..."

Ehhez a mondatrészhez külön kommentárt fűznék, ami talán a könyv minőségének szempontjából nem fontos, de engem igenis zavar, mint a franc. Ha a pilóta a leszállópályán hagyja a repcsit, amíg az utasok beszállására vár, hogy van meg még egyáltalán az állása? Nem véletlenül hívják leszállópályának. Ott nem ácsorogni szokás, hanem le- és felszállni, gurulni. Tudni kell rólam, hogy eddigi életem 100%-át egy repülőtér közvetlen szomszédságában éltem le, sőt, évekig ott is laktam, SŐT dolgoztam is ott, így hát nem a semmibe beszélek, amikor közlöm: ilyen nincs. Főleg, hogy ha az emlékeim nem csalnak, egy nagy nemzetközi repülőtérről volt szó. Bár tény, rendkívül érdekes elképzelni, hogy a csaj valahogy próbál eljutni a repcsiig, miközben körülöttük rendre száguldoznak el az utasszállítók. Talán ez kicsit feldobta volna a történetet.

Most lehet, hogy csak én vagyok a hülye, és ebben az esetben tényleg elnézést kérek az írónőtől, de: van erdő New York város közepén? Nem emlékszem, pontosan mi történt (nincs az a pénz, amiért visszaolvasnám), de Lena visszaemlékezett egy gyerekkori jelenetre, amikor a suliban ült, NY-ban, és valamiért kirohant a suli melletti erdőbe. Nem, nem a Central Parkról volt szó, sem bármelyik másik parkról, hanem egyértelműen erdőről beszélt. Kérdezem én Helena Silence-t, látott valaha életében térképet? Képet New Yorkról? Bármilyen filmet? Több millió film játszódik a városban. Mennyi erdőt látott ezekben? Az ilyen égbekiáltó baromságoktól rohanok a falnak, de komolyan.

És még egy dolog, ami erősíti bennem a sejtést, hogy az írónőnek semmi fogalma sincs Amerikáról: Lena új otthona egy megnevezetlen hely, csak annyi derül ki róla, hogy vannak hegyek, tanyák, erdők. Ez azért elég tág területeket foglalhat magába. Nem olyan szörnyen nehéz dolog kicsit utánanézni a dolgoknak, legalább a Google térképen nézelődni kicsit, hogy halvány fogalmunk legyen róla, hozzávetőlegesen merre játszódhat a történet. Az is egy lehetőség, ha egy kitalált várost épít bele a történetbe, de látszik, hogy agymunka területén az írónő épp annyira tapasztalatlan, mint a főszereplőnő (vagy ha már itt tartunk, az összes szereplő). Szóval a végső megoldás az maradt, hogy száműzte Lenát a hegyekbe, távol a külvilágtól, csak hogy ne kelljen gondolkodni a további részleteken.

Hogy ne csak rosszat mondjak az Enigmáról: azok a részek tetszettek, amikor Lena a lovak körül volt. Végre kiderült, hogy Silence legalább egy dologhoz ért: a lovakhoz. És itt megint jön újra a kritikus énem (nem tartott sokáig a pozitív kritika, mit ne mondjak). Lena megvágja az ujja hegyét egy apró kaviccsal, amit a ló patája alól szedett ki, és máris mindenki akkora pánikállapotba kerül, mintha minimum a combnyakát törte volna el, vagy félő lenne, hogy élete hátralévő részét kerekesszékben kell leélnie. Könyörgöm, egy farmon éltek, és egy picinyke seb máris a világvége? Ezen a jeleneten már sírva röhögtem, hogy hogy lehet mindenki ennyire düddő?

Lena és a nagybátyja viszonyulása egymáshoz nekem olyan fura volt… Már a legelején mindig megtalálták a módját, hogy egymáshoz érjenek, még ha csak apró gesztus volt is; vállra tett kéz, vigasztalóan megszorított kéz. Lena elméletileg egy bizonytalan, gyászoló lány, aki nem bízik még senkiben az új helyen, de egyből jól érzi magát, ha egy idegen pasi tapizza? Ráadásul a nagybácsija?  Khm… Kövezzetek meg, de nekem időnként volt olyan perverz gondolatom, hogy talán más is lesz ebből a tapizásból, legalábbis sikerült nagyon ilyen irányba lódítani az ember gondolatait. Borzasztó fura és kínos volt az egész. Ezennel ismét gratulálok az írónőnek!

Szereplők:

Lena Wall egy idegesítő, jellegtelen főszereplő. Az írónő különleges, érdekes karakternek szánta a lányt, de épp emiatt semmilyen szempontból nem emelkedik ki a többi YA könyv női főszereplői közül. Fal Léna (csakhogy egy kicsit magyarosítsuk a rendkívül kreatív nevét)

·        meggondolatlan,

·        hisztis,

·        buta,

·        saját magát nem hiszi szépnek, de mások szerint az,

·        saját magát okosnak hiszi, de valójában nem az,

·        igazi áldozat típus, a világ minden igazságtalansága őt sújtja,

·        ráadásul egyfajta „kiválasztott” szerepben tetszeleg a különleges képessége miatt.

Tegye fel a kezét, akinek eme leírás alapján eszébe jutott legalább tucatnyi főszereplő! 

Alex Tree, Lena szerelmének tárgya, egy fasz. Kész, ennél jobb jelzőt nem találtam rá. Ráadásul minden egyes megszólalásával, megjelenésével, sőt, megemlítésével csak egyre ellenszenvesebb. Persze az ilyen könyvekben mindig az ilyen pasik az ideálok, mert nincs is jobb annál, ha valaki a sárba tiporja a főszereplő amúgy sem létező önbecsülését. Oh, hát ki ne indulna be erre?

Fa Alex (sírok a nevek miatt) már a legelső találkozásnál kíméletlenül ítélkezik Lena fölött, pedig tulajdonképpen nincs is rá semmi oka, a csaj egy rossz szót sem hozzá, csak annyi hibát követ el, hogy (létezik) odaköltözött a szomszédba. Innentől kezdve Fa(sz) Alex jó sokáig tartja is magát ahhoz, hogy ő bizony egy seggfej.

Hogy ebből hogyan is lesz szerelmi szál, azt inkább nem fejteném ki, ha meg akarom őrizni az ép elmémet, de azt elárulhatom, hogy van egy jelenet, amikor Lena a mezőn fetreng, félig meddig ájultan vagy csak elvarázsolva, és Fa(sz) Alex odamegy, és lesmárolja. Mert hát nyilván az embernek ez a legelső reakciója, ha meglát egy ájult lányt a legelő közepén. Lena persze visszacsókol, és most hadd másoljam be a beszélgetést, ami a csók után lezajlott:

„– Azt hittem, hogy az egyik ló hajol fölém – bizonygattam. – Csak azért öleltelek át.

– És amikor csókoltalak, és te visszacsókoltál, akkor is lónak hittél? Mert nekem máshogy tűnt.”

Így lesz Alex Tree és Lena Wall (bárcsak viccelnék, de tényleg ez a nevük) egy pár. Ennyit a fantasztikus szerelmi szálról.

Alex amúgy szerintem hasadt személyiség, mert olyan gyakran és hirtelen vált a hősszerelmes és a kőbunkó személyisége között, mintha csak gombnyomásra tenné. Bár most, hogy belegondolok, azon se lepődnék meg, ha lenne egy ikertestvére, és mindketten Lenát hülyítenék, csak más-más értelemben. Olyan fordulatok vannak ebben a könyvben, amiket bármelyik szappanopera megirigyelhetne, így a híres „gonosz iker” fordulaton sem lepődnék meg.

Azért Zoe és Alex anyja, Emma Tree se volt semmi. Amikor a gyerekét „méhem szép gyümölcsének” szólította, úgy döntöttem, itt a vége, én ezt nem bírom tovább, azon nyomban viszem is vissza a könyvtárba a könyvet. Ilyen szempontból Zoe Tree (ezek a nevek…), a hirtelen-legjobb barátnő sem sokkal jobb. Állandóan „Nyuszkó”-nak meg hasonló hülyeségeknek hív mindenkit. Az biztos, hogy ezek ketten Emmával le sem tagadhatják, hogy rokonok.

SPOILER

Az egyik legnagyobb fordulat a könyvben az, hogy Victorról, Lena nagybácsijáról, kiderül, hogy valójában Lena apja. (Szappanopera szagot érzek.) Amúgy meg egyáltalán nem meglepő ez a fordulat, mert nekem már kábé onnantól kezdve nyilvánvaló volt, ki is Victor valójában, mikor kiderült, hogy neki megvan ugyanaz a képessége, mint a csajnak, míg Lena „apjának” nem volt. Persze az összes szereplő olyan hülye, hogy még véletlenül sem tudja összeadni az 1+1-et, és rájönni erre.

Még egy fordulat: Alex egykori barátnőjéről, Ciliáról (aki amúgy tökéletesen passzolt Alexhez, mert ugyanakkora szemét állat) kiderül, hogy terhes, így hát Alex szépen visszamegy hozzá, faképnél hagyva Lenát, brühühü. Mondjuk legalább azt meg kell hagyni, hogy Alex itt helyesen próbál cselekedni, és nem akarja apa nélkül hagyni a születendő gyerekét, ez az egyetlen jó cselekedete az egész könyvben. Csak hát…. Lena egy alkalommal letapizza Ciliát, és a képessége segítségével megérzi, hogy a csaj nem is terhes. Hoppá! Még egy szappanos fordulat. Így hát további bonyodalom nélkül lehet együtt a csodás ifjú pár, halleluja.

Alex a végén még meg is kéri a tizenhét éves Lena kezét, miután vagy egy hónapig jártak. Amúgy itt elkezdtem gonoszul gondolkodni, hogy mi lenne a csaj asszonyi neve? Lena Wall Tree? Lena Tree Wall? Vagy, egyszerűsíthetné úgy, hogy Fa(l) Léna. Probléma megoldva! 

SPOILER vége

Röviden: Nevetséges az egész.

Borító: A borító tényleg szép, mindig megakadt rajta a szemem. Ami furcsa, hogy neten a képeken lilás árnyalatú a levél, de ha a kezedben tartod, kiderül, hogy barna.

Kedvenc szereplő: Nem volt ilyen. Ha nagyon muszáj lenne, talán azt mondanám, hogy valamelyik ló.

Kedvenc jelenet: Amikor vége lett az utolsó mondatnak, és becsuktam a könyvet. Azt imádtam! <3

Kedvenc idézet: …hagyjuk is.

El fogom olvasni a folytatást? Egy ilyen kritika után talán fura ezt hallani, de valószínűleg igen. No de nem azért, mert érdekel a karakterek sorsa, vagy mert kíváncsi vagyok, mit hoz még ki ebből a történetből az írónő. Egyszerűen csak azért, mert kíváncsi vagyok, hogy alul lehet-e egyáltalán múlni ezt a borzalmat. Meg persze mert egyszerűen imáááádok lehúzós kritikát írni.

Amúgy sokszor megfordul a fejemben, akárhányszor meglátom a könyvet a könyvtárban, hogy egyszerűen fogom, és beteszem a polc hátuljába, ahol a többi kötet szépen eltakarja, csak hogy megkíméljek másokat ettől a borzasztó élménytől. Szóval, ha a győri Kisfaludy Könyvtárban jársz, és nem találod az Enigmát, akkor esélyes, hogy nekem kell köszönetet mondanod. Szívesen.